El Camino - 12. nap

2019.04.09

Agés - Burgos 23 km, szintkülönbség fogalmam sincs, de nem is érdekel, mert nagyon hideg van, 9 óra

Valaki a tegnapi szálláson úgy gondolta, jó poén betenni egy futógépet, elipszist és biciklit az albergueba, hátha kedvük szottyan a zarándokoknak 30 km gyaloglást ugyanennyi futással levezetni.

A tegnapi úton nem voltunk sokan az idő miatt, de estére összegyűlt egy 6-7 fős csapat a szálláson. Jóformán semmit sem aludtam, mert kánonban horkolt mindenki körülöttem, mintha évek óta ezt gyakorolnák. Egyetlen egy embert ismerek, aki értékelte volna, a volt ének tanárom, mert sosem sikerült ezt az összhangot elérnie az osztálytársak között. Szinte már tapsolni támadt kedvem, hogy gratuláljak mindenkinek a nagyszerű előadáshoz, de egész estés/éjszakás műsorra sikerült potom 10 euróért jegyet vennem.

Szóval reggel nem volt őszinte a mosolyom, amikor az egyik nő jókedvűen, boldogságtól kicsattanva odajött hozzám, miközben az ablakon bámultam kifelé és kortyolgattam a kávémat. Kint fújt a szél, esett a hó és 1 fok volt, erre azt mondja nekem:

- Milyen szép napunk lesz ma!

Félrenyelt kávémat visszaköhögve a megfelelő helyre kérdeztem vissza a megdöbbenéstől magyarul, hogy:

- Mi van?!

De addigra a nő már szinte szökdécselve kiment az ajtón mindenkinek Buen Camino-t kívánva.

Na nem, ez már nekem túl pozitív. Vannak ilyen emberek, akik akkor is képesek idegesítően boldogok lenni, amikor ég a házuk vagy éppen árverezik mindenüket. Szerintem ez már a beteg szint. Ahhoz, hogy boldog legyek, kell néha szomorúnak is lenni, az nem normális, ha valaki az egy fokos, hóviharral megszórt időre azt mondja boldogan, milyen szép napunk lesz, miközben nagyon jól tudja, hogy széjjel fogunk fagyni.

Ezek után nem csoda, ha meglepődtem, amikor egy kocsiban ülve láttam viszont, ugyanis, körbejárt egy betegszállító-féle autó, hogy összeszedje az idiótákat, akik nekivágtak a mai 23 km-nek ilyen időben is.

10 km után azon kaptam magam, hogy teljesen egyedül vagyok és fogalmam sem volt hova tűntek a többiek. Azt hittem nem jó irányba megyek, ami igazából nem is lett volna csoda, hiszen jóformán a hótól és széltől nem láttam semmit, erre megállt mellettem egy autó. Mondott valamit spanyolul és mutogatta, hogy szálljak be. Elnéztem hátra, amerre mutatott és legnagyobb meglepetésemre teli szájjal vigyorogva a fent említett nő ült bent, mindenki mással, akivel nekivágtunk a mai napnak.

Na mármost, azt tudni kell rólam, hogy elképesztően makacs ember vagyok. Igazából a makacs jelentésén régen túlnőttem, ez már a level 100. Szóval összefagyva, 13 km-re Burgostól, a már-már hóviharban nemet mondtam a meleg, kényelmes autóra, mert majd én megmutatom. Még győzködtek egy darabig, de közöltem, hogy:

- Miért mennék veletek, amikor olyan szép napunk van ma!

Komolyan azt gondoltam, annyit gyalogoltam, hogy átjöttem Narniába. Mostanra eltűnt a limonádét áruló kislányok franchise-a, akik eddig 10 km-enként mindennap felbukkantak és, mint a jó üzletemberek, alkalmazkodtak, meglátták a lehetőséget a hirtelen jött havazásban, ezért a bódékon az üdítők szerepét Burgosig pulcsik és aláöltözők vették át.

Nem tudom mennyire szörnyű látvány lehettem, de még 4 autó állt meg mellettem, hogy szálljak be és bevallom őszintén az utolsónál majdnem elgyengültem, de ott már látszott a "Burgos" feliratú tábla, ezért azt is visszautasítottam. Van a büszke és a hülye között egy hajszálvékony határ, amit én már rég elhagytam.

Ennek a táblának annyira nem kellett volna örülnöm, mert végül az egész rohadt városon keresztül kellett mennem, hogy eljussak a katedrálisig, ahol a szállás volt.

Páran írtátok, hogy Burgos gyönyörű, szánjak rá egy napot, hogy bejárjam. Volt, aki azt mondta februárban lebarnult. Egy barátom nagyon készségesen tájékoztatott, hogy meggyullad, annyira meleg van otthon. Gyerekek, nem akarok hálátlannak tűnni, de ezzel nem segítetek. Ha valamikor, hát ilyenkor kell hazudni. Pl.: "Virág, itthon olyan hideg van, hogy inkább bebújunk a hűtőbe, mert az a legmelegebb pontja a lakásnak."

A szálláson meleg radiátor várt ugyan, de a forró zuhany, mint olyan, ma is csak álom maradt. Egész napos hidegben gyaloglás után, ha megcsap a meleg, pillanatok alatt elálmosodom. Ráadásul én képes vagyok bárhol, bármikor elaludni. Nem egy kép készült rólam, ahogy hamburgerrel a kezemben, hátrahajtott fejjel a kocsiban, tátott szájjal, csorgó nyállal belealszom az evésbe. Most is elálmosodtam, ezért zuhanyzás után rögtön kivettem a hálózsákomat a csomagolásból és ezzel a mozdulattal le is mondhattam róla, mert csavarni lehetett a vizet belőle. Felmentem a második emeletre, mert ott még volt szabad radiátor és most ott szárad minden cuccom. 

Ez a nap belekerült a TOP10-es legrosszabb napjaim listájába és igazán előkelő helyet foglal el, ha arra gondolok, hogy ezért még fizettem is. Legközelebb télen jövök, akkor talán jobb idő van.

Rólam
Ausländer

 

Amióta 2015-ben felszálltam egy folyami hajóra dolgozni és világot látni, valami izgalmasabbat átélni, azóta keresem az újabb kalandokat, utazásokat és kihívásokat.

Az oldal elsősorban a Camino miatt jött létre, segítségnyújtás céljából azoknak, akik szintén készülnek az útra. Másodsorban azoknak, akik úgy döntöttek nekivágnak a külföldi munkavállalásnak és hajóra szállnak, Ausztriába mennek, esetleg Málta a célpontjuk.

 

© 2023 by Horváth Virág

Legyél az elsők között, akik értesülnek az új bejegyzésekről
  • White Facebook Icon