El Camino - 20. nap

2019.04.17

San Martin del Camino - Astorga 24 km, szintkülönbség 300 méter, elégetett kalória 1200, 8 óra

Gondolom feszülten vártátok a tegnapi után, hogy reggeliztem-e a szálláson. Jelentem, csináltam magamnak rántottát és külön bementem kávét inni.

Nagyon nyitott embernek tartom magam. Nem érdekel sem a vallás, sem a szexuális irányultság, sem a bőrszín, sem a cipőméret, tisztelek mindenkit, aki nekem is megadja meg akiktől félek, de a kínaiakkal nem tudok mit kezdeni. Néha ámulok mennyire semmibe veszik a körülöttük lévőket, hiszen sokszor jól jönne a munkahelyen, ha ennyire el tudnék vonatkoztatni jóformán mindentől, néha meg a tökéletes gyilkosság jár a fejemben. Biztos van kivétel, de ameddig Ausztriában dolgoztam hetente 100 jött váltásban és mind egyforma volt. Nem köszönnek, miközben hozzád beszélnek turkálnak az orrukban, böfögnek, miután ismeretlen eredetű dolgokat kipiszkáltak a fülükből, azután a szájukban kotorásznak, több étel van utánuk a földön, mint az asztalon, a főtt tojás héját az asztalterítőre szórják, a gyümölcsök magvait eldobálják éppen, ahol állnak, szóval képtelenek viselkedni. Azt gondoltam, aki eljön egy ilyen útra, az kultúrától függetlenül fel van rá készülve, hogy alkalmazkodnia kell másokhoz.

Nos, valójában kultúrától függetlenül fel kell rá készülni, hogy alkalmazkodni kell a kínaiakhoz.

Egy ideig nem tudtam megkülönböztetni, ki a japán, ki a koreai, ki a kínai, de mostanra egyértelművé vált, hogy, amelyik félrelök az úton, simán elmegy WC-re miközben tőle tíz centire zuhanyzol és eldobálja szemetet, az a kínai.

Tegnap este mindenki békésen, kulturáltan, anyázva igyekezett leápolni a fájó lábait, amikor az aktuális keleti szobatársunk úgy találta, ez a legjobb alkalom arra, hogy böfögve, az orrában turkáljon, majd az eredményt az emeletes ágy oldalába törölje és eleresszen egy hatalmas galambot, ami után belenyúlt a nadrágjába, csekkolni kell-e menni zuhanyozni. Ezután 11 óra felé, elindított valami videót a telefonján, amit hála az Iphone tökéletes hangzásra való törekvésének, valamint a fülhallgató hiányának, az egész szoba évezhetett. Miután az egyik lány kifejezte nem tetszését és ezt a "Fuck" szóval nyomatékosította, az úriember eltette a telefont és nekiállt jajgatni, hangosan ásítozni, nyögdécselni. Ez így ment éjfélig majd megkérte a felette lévő lányt, hogy szedjen ki valamit a füléből. Felállt, odahajolt a csajhoz, még a telefonon is felkapcsolta a lámpát, hogy jobban lássa mit is kell kipiszkálni az adott területről. A csaj kétségbeesetten rám nézett én pedig meglepetten vissza rá. Itt 5 másodperc csend következett, aztán amikor látta, hogy rossz emberhez fordult, odahajolt hozzám. Valójában a lány volt a jó ember. Utólag sajnálom, de a rengeteg hozzá hasonló miatt, nagyon sok düh gyülemlett fel bennem, ezért ezt most kiengedve, megfogtam a fülét és kitessékeltem az ajtón, miközben az anyja nevelési módszereit bíráltam. Erre valószínű nem számított, mert még akkor is az ajtóban állt, amikor a lányok megtapsoltak és mindenki lefeküdt a helyére. Pár percig a telefonját nyomkodta, majd visszasettenkedett a szobába és érdekes, csöndben maradt.

Reggel megvárta, ameddig mindenki felébred és utána kezdett el ő is pakolni. Minden lányt előre engedett a mosdóba és még a kávémra is meghívott, bár mondtam neki, hogy ez lehet össze fogja zavarni a pultos srácot. Én iszom a kávét, de más fizet, áááá ilyet nem lehet.

Jelentem találkoztam Klárival, aki elmondta, hogy tegnap lecsóval várt. Azonnal átfutott az agyamon, ha még magamra erőszakoltam volna 8 km-t, akkor magyarok között ehettem volna lecsót, ahelyett, hogy látom mi van a lakótársam orrában. Klárira a facebookos El Camino Klubban lévők hívták fel a figyelmem, ha Hospital de Órbigóban járok feltétlenül térjek be hozzá, esetleg, ha van időm, töltsek ott egy éjszakát. Elkísértem virágot venni, amit az alberguebe szánt, ahol önkéntesként dolgozik. Szakszavakat használva mondta el nekem, melyik virág milyen és mi a neve, de elmagyaráztam neki, hogy ebben finoman szólva sem vagyok otthon. Ami virágzik az virág, minden más fűnek számít nálam. Éppen ezért retteg Anya, amikor én nyírom a füvet. Miután visszaértünk a szállásra, kaptam egy teát és leültünk beszélgetni. Utólag szerintem bánja, de elmondta, hogy nyomozó volt. Nekem nem szabad ilyen izgalmas szakmákat mondani, mert innentől csak én kérdezek. Kb. 1,5 - 2 órát biztos beszélgettünk, nagyon jól éreztem magam, elképesztően közvetlen és kedves volt, nagyon bánom, hogy nem tettem meg tegnap azt a 8 km-t. Ha nem kellett volna indulnom tovább, biztos vagyok benne, még most is faggatnám a szakmájával kapcsolatban. Megbeszéltük, amikor legközelebb jövök, feltétlenül náluk szállok meg, az Atya miatt is, aki, amikor nyújtottam a kezemet bemutatkozáskor, eltolva azt, adott két puszit. Imádom a spanyolokat.

Mivel reggel kabátban, pulcsiban és túranadrágban indultam el, délutánra már attól leizzadtam, ha levegőt vettem, ezért egy félreeső helyen levetkőztem, hogy valami nyáriasabb ruhát öltsek magamra. Amikor egy szál bugyiban, melltartó nélkül, mert a csatjával bajlódtam, egy komplett általános iskola jelent meg mellettem. Hallottam én gyerek zsivajt, de olyan messzinek tűntek a hangok, meg annyira félreeső helynek látszott, hogy azt hittem 5 perc alatt átöltözök és megyek is. Amit nekünk az iskolában 4-5 óra alatt mondtak el a felvilágosító órák alkalmával, azt itt megkapták gyorstalpalóban. Egyébként a tanárnő meglepettebb volt, mint a gyerekek. Miközben kellőképpen ki lettem nevetve, megkérdeztem a tanárnőt, mikor jön a középiskolás csapat, mert nem érek rá egész nap.

Erre visszaterelgette a gyerekeket nekem meg fejben fogalmazta az osztályfőnökit, legalábbis a csúnya nézésből arra tippeltem.

Amikor beértem Astorgába az első szállás mellett elmentem, mert a márványpadlóból és a vörös szőnyegből úgy ítéltem meg, ez a hely drága lesz. Miután fél órája köröztem, rákerestem a telefonom egy albergue címére és elindítottam a GPS-t.

A telefon folyton javasolta, hogy forduljak vissza én meg éppen hangosan közöltem vele, hogy:

- 25 km után fordul vissza a f....

amikor megállított egy magyar srác megkérdezte segíthet-e.

- Persze, hogy éppen akkor találkozik az ember magyarral, amikor káromkodik. - kezdtem a bemutatkozást, majd kiderült, hogy a Caminos csoportban ő volt az, aki jelezte, hogy előttem van 17 km-rel, reméli összefutunk. Ez a szó szoros értelmében sikerült is, majd segített szállást találni. Kérdeztem ő hol alszik, erre rámutatott a négy csillagos hotelre közvetlenül mellettünk. Már éppen fogalmaztam meg magamban mennyire utálom őt, amikor elmondta, hogy 3 hét után úgy gondolta megérdemli a kényeztetést. Közöltem, hogy én 2 órával az első nap reggele után így éreztem.

Szépen elkezdte taglalni mennyire jó a szoba és milyen jó puha a törölköző, amikor megkértem, hogy ezt ha lehet most inkább ne ecsetelje, mert lassan fogom megölni. Ha olvasod, szobalányként kezdtem külföldön és törölközővel töröltük át a WC-t, majd a főnök spórolása miatt, csak egy öblítő programon estek át és szárítás után mentek másnap vissza a szobába. Mindegyik szálloda 4 csillag volt. Azért remélem a pohárból nem ittál...

Rólam
Ausländer

 

Amióta 2015-ben felszálltam egy folyami hajóra dolgozni és világot látni, valami izgalmasabbat átélni, azóta keresem az újabb kalandokat, utazásokat és kihívásokat.

Az oldal elsősorban a Camino miatt jött létre, segítségnyújtás céljából azoknak, akik szintén készülnek az útra. Másodsorban azoknak, akik úgy döntöttek nekivágnak a külföldi munkavállalásnak és hajóra szállnak, Ausztriába mennek, esetleg Málta a célpontjuk.

 

© 2023 by Horváth Virág

Legyél az elsők között, akik értesülnek az új bejegyzésekről
  • White Facebook Icon