El Camino - 3. nap

2019.03.31

Zubiri - Pamplona 22.8 km Szintkülönbség 600 méter, elégetett kalória 1700, 6 óra

Reggel szinte kipattantam az ágyból. Legalábbis az előző napokhoz képest. Az öröm, azonban hamar elszállt, amikor hallottam az esőcseppek kopogását az ablak párkányon, mert ebből arra kellett következtetnem, hogy, amit ma fel akartam venni ruhám, éppen kint ázik a kertben. A sejtésem beigazolódott. A szálláson rendelkezésünkre állt egy szárítógép, de 2 és fél órás volt a program, nekem meg 9-ig el kellett hagyni a helyet. A legrövidebb változat is másfél óra lett volna, úgyhogy ott álltam, mint egy igazi szerencsétlen az alvós boxeremben egy zsák nedves ruhával. Megkérdeztem, hogy lehetne-e csak úgy bedobnom a ruháimat, amikor megreggeliztem kiszedem és kész, de határozott nemet kaptam 3 nyelven. A radiátorok hidegek voltak és egyébként is tiltott volt a szobában kiteregetni a ruhákat. Megnéztem a lenti WC-t hátha van ott kézszárító, ami megoldja a problémám, de nem volt szerencsém. A szobám fürdőjében meg kéztörlő volt, így ezzel sem mentem semmire. Ezt tegnap este "fel is törtem", mert semmi lelkierőm nem volt elmenni zsebkendőért a boltba. Aztán megláttam a hajvasalót. Azonnal jött a megoldás. Elkezdtem kivasalni vele a nadrágomat és a pulcsimat, hogy legalább a mai napra legyen mit felvenni, miközben zarándoktársaim együttérző pillantásaiban fürödtem. Mindenkinek látszott a szemében a felismerés, "Aha! Tehát te voltál az az idióta, aki felhős időben kiteregetett". Amikor már nem volt időm tovább vasalgatni, mert mennem kellett reggelizni, felakasztottam a nadrágomat és belelógattam a hajvasalót. Mire visszaértem teljesen megszáradt. Szóval fiúk lányok, dobjátok be a téligumi mellé ezt is.

Az utam első feléről nem tudok mit írni, mert jóformán nem láttam belőle semmit. Szakadt az eső és fújt a szél. De nem csak úgy fújdogált, mint amikor a reklámokban lengeti a csaj frissen mosott haját a szél, hanem derékszögbe hajolva, áramvonalas formát felvéve, összeszorított fogakkal szeled a kilométereket. Szeled az túlzás, mert amikor oldalra néztem a csigák lobogó szemekkel húztak el mellettem és amikor 30 perce mentem akkor is csak 400 métert tettem meg. Aztán egyszer csak napsütés, csicseregnek a madarak, pillangók repkednek és meggyulladsz a ruhádban.

Ő itt Béla. Bélát a gazdái jobbnak látták kikötni ahelyett, hogy megcsinálták volna a kerítést, de ő ennek ellenére sem volt hajlandó hazajönni velem. Béla lojális a munkaadójához. Legyél, olyan, mint Béla.

Szóval a napsütésben battyogtam tovább az erdőben, megállapítva, hogy már minden fa egyforma, aztán hopp egy autó. Ordítottam neki, hogy Optimus tudom, hogy te vagy az, alakulj át, de nem történt semmi. Valaki úgy gondolta itt pont jó helyen lesz, hogy megrohadjon. Egy citroen volt. Hiába mondom folyton, a francia autók szarok.

Egyáltalán nem fájt a hátam, egész úton tünetmentes volt, de a lábaim készségesen fájtak helyette. Kimaradt a 100 000 km-es nagy szervíz, emiatt a bal gömbcsuklóm kezdett elhasználódni a lengőkarról nem is beszélve. Eredeti gyári alkatrész, mégsem bírta, szóval az utolsó négy kilométeren sántikáltam. Ha ez nem lett volna elég, beleléptem egy gödörbe és reflexből nyújtottam a kezem, hogy tompítsam az esést, de ezzel a mozdulattal megrándult a nyakam. Nem tudtam jobbra fordítani, emiatt ha egy zebrához értem, szó szerint körbe kellett néznem nem jön-e valaki. Pamplona előtt eléggé megritkultak a zarándokok, bal oldalon meg kagylót sem nagyon láttam, amikor is hallottam, hogy valaki megkérdezi, hogy jó úton vagyunk-e. Mivel mindez a jobb oldalamon történt én meg kitartóan néztem balra, megkértem, hogy jöjjön át a másik oldalra, mert komoly fizikai fájdalmak árán tudok csak arra nézni, amerre ő van. Megbeszéltük, hogy megyünk még egy darabig és, ha nem lesz kagyló, visszafordulunk. Nagyon rendes volt, mert felajánlotta, hogy ő csekkolja a jobb oldalt, ha ennyire ragaszkodom a balhoz.

Azon gondolkoztam, milyen reklámarca lehetnék ilyen állapotban a Caminonak. A lábamat húztam és sántítottam, a fejemet nem tudtam forgatni és nyakig sáros voltam az esős idő miatt. Egy társkereső oldalon ezzel a képpel tuti befutó lennék.

A napom fénypontja az volt, amikor a behajtani tilos táblánál megálltam és azon agyaltam, hogy akkor most merre tovább. Percekbe tellett rájönnöm, hogy nem autóval vagy motorral vagyok.

Pamplona gyönyörű, egyszerre modern és öreg. Amikor beértem csak ámultam. Csodaszép, de a képek remélem valamennyire átadják a látványt. Egy hídon mész át a városba, ahonnan balra fordulva 250 méterre lesz egy albergue 7 euróért. Kéz formájú réz kopogtató van az ajtón és, ami a legfontosabb meleg a radiátor. Nincsenek nagy igényeim.

Egy srác ült a lépcsőn és éppen mesélte egy idősebb hölgynek, hogy Brazíliából jött és a Bayonneba tartó vonaton ameddig aludt ellopták a pénztárcáját és a telefonját, ennek ellenére itt van és végig csinálja az utat. Én tátott szájjal néztem a srácot, aki az egészet lezárta annyival, hogy: "milyen szép a híd, amin átjöttünk!" Hát nem semmi. Sétálgathatok én egész életemben, akkor sem leszek sosem ennyire pozitív. Szóval mindenki vigyázzon, amikor jön. Én az övtáskámmal a nyakamban, felette összecipzározott kabáttal aludtam.

Az említett idős hölgy nem volt túl kedves. Nem engedte, hogy szusszanjak, leüljek, igyak vagy levegőt vegyek, hanem azonnal bezavart (nem túlzok, tényleg bezavart) az irodába, hogy belenyomja a pecsétet az útlevelembe és aztán menjek amerre látok.

Ledobtam a cuccom és elmentem a városba, hogy körbenézzek, bevásároljak, valamint elfogyasszam a jól megérdemelt sörömet. Egy órája keringtem, mert a Virág fasza gyerek, nem kell neki térkép, mire beláttam, hogy segítség nélkül nem fogok találni egy tetves boltot sem. Belőttem magamnak egy párt és elindultam feléjük. Sántítva, csoszogva egy kis masszázs után csak picit ferde nyakkal, koszosan, olyan látvány lehettem, amitől csodálom, hogy nem futottak el. Nem tudtak se angolul, se németül, ennek ellenére olyan szépen megértettük egymást, hogy az fogalom. A nő gesztikulálása felért egy spanyol nyelvtanfolyammal. Rájöttem belőle, hogy nem biztos benne, de talán lejjebb lesz egy bolt és hogy ők sem itt élnek. Ha valaki elhaladt mellettünk, csak azt látta, hogy én beszélek angolul, ők spanyolul, mindannyian erősen bólogatunk és megértve egymást szépen elköszönünk ki-ki a maga nyelvén.

Segítségképpen elmondom, hogy a bolt Calle de la Estafeta és a Calle de la Merced sarkán van, vele szemben egy bankautomatával, ha valaki ugyanilyen nehezen bukkanna rá egyre.

Visszaérve a szállásra két spanyol lány aludt a velem szemben lévő emeletes ágyon, amit a nő nagyon jól tudott, ennek ellenére berontott a szobába és hangosan megkérdezte szeretnék-e mosni, mire én suttogva közöltem, hogy nem, erre ő becsapva az ajtót elszelelt.

Egy olasz srác kapott helyet a fejem felett lévő ágyon, aki Angliában él, de Afrikában született. Mondtam neki, hogy ennyi országot egy mondatban még nem hallottam. Teljesen normálisnak és beszámíthatónak tűnt, egészen addig, ameddig azon nem kaptam magam, hogy valamit nagyon fel akar fújni. Naivan azt hittem matracot hozott magával, de nem bírtam ki, felálltam, hogy úgy tegyek, mintha a mosdóba mennék, de vetettem egy pillantást a hang forrása felé. Gyerekek, kapaszkodjatok meg, ez egy guminő volt. Hát én ledöbbentem. Mármint oké, valaki dugicsokit, ánuszkrémet vagy guminőt tart a fiókban, az unalmasak zoknit, de hogy valaki elhozza magával, az azért nekem is sok. Lefagytam. A srác meglátott és azonnal elkezdte magyarázni, hogy fogadás volt, amit elveszített, ezért végig kell vinnie magával az egész úton.

Mondták sokan, hogy történnek igazi csodák az úton, de én nem ilyenre gondoltam. Mekkora esély volt erre nem tudom, de azért félve alszom el.

Rólam
Ausländer

 

Amióta 2015-ben felszálltam egy folyami hajóra dolgozni és világot látni, valami izgalmasabbat átélni, azóta keresem az újabb kalandokat, utazásokat és kihívásokat.

Az oldal elsősorban a Camino miatt jött létre, segítségnyújtás céljából azoknak, akik szintén készülnek az útra. Másodsorban azoknak, akik úgy döntöttek nekivágnak a külföldi munkavállalásnak és hajóra szállnak, Ausztriába mennek, esetleg Málta a célpontjuk.

 

© 2023 by Horváth Virág

Legyél az elsők között, akik értesülnek az új bejegyzésekről
  • White Facebook Icon