El Camino - 4. nap

2019.04.01

Pamplona - Puente la Reina 20,4 km, szintkülönbség 800 méter, elégetett kalória 1550, 8 óra

Semmi pánik, az éjjel semmi sem történt. Legalábbis, ami a tegnapi felfújható nőtársamat illeti. Összeszorított seggel aludtam el, majd hajlani négykor arra keltem, hogy kinyílt az ajtó és fázom. Azonnal a leglogikusabb magyarázat jutott az eszembe. Egy szellem van a szobában, aki erőszakos halált halt, ő nyitotta ki az ajtót, hogy felébredjek és az ő jeges leheletétől fázom. Innentől nem nehéz kitalálni, hogy semmit sem aludtam. Nyomkodtam a telefonomat, mert annak a fénye megvéd a gonosztól. Nyílván a szellem amúgy kinyírt volna, de így, hogy meglátta a készülékből áradó fényt, megijedt és elillant. Reggel rájöttem, hogy kikapcsolták a fűtést, ezért fázhattam, vagy a szellem kapcsolta ki. Kicsit úgy éreztem magam, mint a választások után, amikor már lement a kampány. Szavazás előtt még melegradiátor vár, sok konnektorral, amikor meg döntöttél kikapcsolják a fűtést és egy olyan szobába tesznek, ahol egy csatlakozó van négy emberre.

Öt fele aludtam vissza, amikor már világosodott, aztán hatkor arra ébredtem, hogy az előző nap megismert nem túl kedves nő berontott a szobába és ordított, hogy 

         -  FRÜHSTÜCK! BREAKFAST! 

és azzal a mozdulattal már rongyolt is tovább a következő szobára. Ennél már csak az lett volna jobb, ha azt ordítja VÁJÚHOZ! Na már most, ezzel három probléma is volt.

Az egyik, hogy 7-től volt reggeli. A másik, hogy felnőtt emberek vagyunk, fel tudunk kelni magunktól. A harmadik, a mi szobánkban senki sem fizetett reggelit, tehát mi alhattunk volna hétig, fél nyolcig is, mert nyolcig kellett elhagyni a szállást. Ez a nő egy diktátor. Egy törpe Mussolini. Mire kihevertük volna az előző infarktust jött a következő kör. Ismét gyengéden behatolt a szobába, majd a felettem lévő guminős srácot jóformán lerántva az ágyról közölte, hogy egy nő elhagyta a hálózsákját, mindenki álljon vigyázban, ameddig átkutatják a szobát. Féltem, hogy hoznak drog kereső kutyát is, mert az kiszimatolta volna a zacsikba rejtett magyar paprikát és ez a nő biztosan nem gyengéd, ha végbél vizsgálatról van szó.

Ismét elfelejtettem zsebkendőt venni, így kénytelen voltam a nedves törlőkendőm pár darabját kiteregetni előző este a radiátorra. Reggelre Zewa papírzsepi lett belőlük.

Szóval kicsit nehezen, de elindult ez a nap is. Útközben összefutottam azzal a német pasival, akivel Saint-Jean-Pied-de-Portban találkoztam először és azóta sem. Pityergett, amikor megláttam és megkérdeztem mi a baj. Azt mondta csak elérzékenyült, mert sosem gondolta volna, hogy eljut ide, majd visszakérdezett, hogy én nem így élem-e meg? Én nem sírtam, hogy zarándok lettem? Mondtam, hogy én nem vagyok ilyen érzékeny típus, utoljára a Magyar-Kazah meccsen sírtam.

Jaj majd elfelejtettem a reggeli döbbenetet. Benyitottam a fürdőbe és négy lány sminkelte magát. Pár másodpercig értetlenül álltam több okból kifolyólag is. Az egyik, hogy egy ekkora úton minek? A másik, hogy ekkora úton minek? A harmadik is ugyanez. Elhiszem, hogy jól kell kinézni, hiszen bármikor ismerőssel futhat össze az ember, de ha itt ez elő is fordul, amire lássuk be kicsi az esély, de ha mégis, biztosak lehetünk abban, hogy ő is ugyanolyan szarul fog kinézni, mint mi. Remélem azért a koktélruhájuk nem lett sáros.

Útközben leültem két német nő mellé pihenni egy kicsit. Láttam, hogy van náluk térkép, útikönyv, GPS, minden, lehet még WD40 is, ezért biztos voltam benne, ha megérdeklődöm mennyire vagyunk a céltól, centiméterre pontosan meg fogják tudni mondani, ezért így is tettem. Gondoltam olyan 4-5 km lehet még hátra, maximum 5,5768875, de ennél több biztos nem. Ekkora csalódás gyerekek senkit se érjen, mint akkor engem és a fájó lábaimat. Még 8 km volt hátra. Ha egy tízes skálán a nulla az a fájdalom, amikor elvágja a papír az ujjad és a tíz, amikor eltörik egy csontod, akkor én olyan 643-44-es fájdalomnál tartok.

Amikor elindultam, megfogadtam, hogy bármi történik a célállomások előtt nem ülök be sehova sem enni, mert a kaja kóma után én már fel nem állok onnan, de Puente le Reina előtt 4 km-el már olyan éhes voltam, hogy muszáj volt legalább egy chipset vagy valamit ennem. Ki volt írva nagy betűkkel, hogy LOS NOGALES BAR. Gondoltam megkockáztatom, hogy az utolsó négy km-en elalszom és betértem.

Azon felül, hogy nem köszöntek vissza és a pultos csajnak esze ágában sem volt kiszolgálni, inkább nevetgélt egy barátnőjével, a szakács sem volt a leggyorsabb. Miután a hölgy nem foglalkozott velem, odamentem egy kollégájához, aki igaz kedvetlenül, de felvette a rendelésem. Miután fél óra múlva sem jött ki a szendvics!!!, amit kértem, kifizettem a sörömet és továbbálltam. Nem egy hat fogásos vacsorát szerettem volna, csak egy sima szendvicset. Kétszer megkérdeztem, hogy mikor lesz kész, pedig nem szoktam, mert félek, hogy beleköpnek a kajámba, de miután minden utánam érkező megkapta az ételét, úgy éreztem itt az ideje az enyémnek is. Utólag viszont nem bánom, mert ahogy visszamentem az útra megláttam egy öregembert magyar zászlós zsákkal a hátán. Többször megnéztem biztos jól látom-e kis hazánk zászlaját, de az volt. Hát én úgy megörültem, mint aki évek óta nem találkozott magyarral. Annyira jót beszélgettünk. Sajnos meghalt a felesége, az ő tiszteletére teszi meg az utat. 51 évig voltak együtt. A hazai állapotokról, külföldről és a nyitottságról diskuráltunk. Üdítő volt egy ennyire értelmes emberrel beszélgetni, olyannyira, hogy az utolsó négy km voltaképp elrepült. Észbe se kaptam, már a szállásra dobtam a táskám és rohantam enni valamit.

A legtöbben, amikor közöltem, hogy megyek Caminozni egy kérdést és egy kijelentést adtak válaszul, miszerint: Egyedül???!!! Meg fognak erőszakolni. A negyedik nap után azt mondom, aki képes ilyen magasságokba felmászni azért, hogy rámrontson, annak hagyni fogom magam. Egyébként is ennyi km után a combommal lassan diót török. Ha tehetitek egyedül induljatok el, mert nem kell alkalmazkodni senkihez és az úton mindig van valaki, aki előtted vagy utánad megy.

Rólam
Ausländer

 

Amióta 2015-ben felszálltam egy folyami hajóra dolgozni és világot látni, valami izgalmasabbat átélni, azóta keresem az újabb kalandokat, utazásokat és kihívásokat.

Az oldal elsősorban a Camino miatt jött létre, segítségnyújtás céljából azoknak, akik szintén készülnek az útra. Másodsorban azoknak, akik úgy döntöttek nekivágnak a külföldi munkavállalásnak és hajóra szállnak, Ausztriába mennek, esetleg Málta a célpontjuk.

 

© 2023 by Horváth Virág

Legyél az elsők között, akik értesülnek az új bejegyzésekről
  • White Facebook Icon