El Camino - 6. nap

2019.04.03

Estella-Torres del Rio 29 km, szintkülönbség 800 méter, elégetett kalória 1900, 9 óra

Tegnap este kerestem 5 eurót azzal, hogy egy vizes palackot végigvittem a fejemen, miközben a Magyar Himnuszt énekeltem a körülöttem álló Európai Parlamentnek. Voltak ott lengyelek, csehek, németek, osztrákok, olaszok, angolok és kis hazánk képviseletében én. Mindenkinek, aki megpróbálta, el kellett énekelni a saját Himnuszát. Ameddig tart addig kell a fejeden palackkal körbe-körbe menni. Örömmel jelentem, hogy az összes ország közül csak Magyarország tudta teljesíteni az elvárást.

Ezután diadalittasan mehettem mosni. A szállás kertjében külön épületben volt kialakítva a mosoda, ahol azokra is gondoltak a tervezés során, akik kézzel szeretnék tisztára varázsolni a ruháikat, azonban nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mennyire hasonlít a 100-asunk az 1 euróshoz, amit a szárítógép elfogad, ezért úgy döntöttem egye fene, megpróbálom bedobni, hátha. 4-5 percig erőszakoltam a gépet, de sikerült. Elfogadta a magyar százast. Amennyire örültem, pont annyira szomorodtam el, amikor rájöttem, hogy itt nem fogom tudni felváltani az otthoni papírpénzt, ezért a téligumi és a hajvasaló mellé, dobjatok be egy rolni 100-ast is.

Az éjjel elég hosszú volt, mert mindenki a maga nyelvén átkot szórt arra az olasz egyénre, akinek nem is orrsövényferdülés volt az orrában, hanem S kanyar. Az ingatlanárak, ahol lakik, miatta csökkentek jelentősen. A füldugó hatása az igazi horkolás kezdeténél ér véget, az igazi horkolás pedig onnan ismerhető fel, hogy azon kapod magad, nem is bánnád, ha csak egy rotakapa szólna éjjel. Ez a pasi magányosan fog meghalni, ha nem műtteti meg gyorsan az orrát.

Az út elején volt egy római fürdőre hajazó kis épület. Elmentem volna mellette, ha magasröptű gondolataim közé nem villan be egy csupasz férfi test. Nem jöttem zavarba, Dunaújvárosban a kiserdőben elég sok meztelen férfival lehet találkozni, de a mögöttem haladó idősebb nők egy csoportjából az egyik egy hangos " 94 óta nem láttam ilyet!" felkiáltással fogadta a látványt. Hozzáteszem, 10 fok volt, fújt a szél és, ahogy néztem ennyire volt hideg a víz:

Szóval nem kaptam kedvet a csobbanáshoz, de ezt pár órával később már bántam, amikor feketére égetett a nap. Azt mondtátok sokan, mielőtt elindultam, hogy az út üzenni fog nekem. Hát a guminő és a meztelen pasi után szerintem valami huncutságot akar mondani, csak még fogalmazza magában.

Azoknak, akik futva teszik meg ezt a távot szörnyű gyerekkoruk lehetett. Ez jutott eszünkbe egy cseh lánnyal, aki elmesélte, hogy egy német zarándoktársa ezt a módját választotta a lelki megtisztulásnak. Kérdeztem mi jut eszébe először, amikor meghallja, hogy magyar vagyok. Azt mondta Orbán Viktor és Puskás Öcsi. Megkértem, hogy ne említse egy mondatban a kettőt.

Ez a 29 km maga volt a pokol az utolsó 8 km-en. A legtöbben megálltak Los Arcos-nál, de az idióta keménymag továbbment Torres del Rio-ba. Az utolsó kilométereket egymást támogatva és vonszolva tettük meg. Volt egy templom, ahova be akartam menni, de féltem, ha meglát a pap, felteszi az utolsó kenetet, ezért inkább ezt kihagytam. Amikor már ez a látvány tárult elénk tudtuk, hogy vége a megpróbáltatásoknak.

Dagadó mellel veregettük meg egymás vállát, amikor végre odaértünk. Egészen addig tartott a nagy örömködés, ameddig rá nem jöttünk, hogy Sansolban vagyunk. Ez az érzés semmihez sem volt fogható. Fájt a lábunk, koszosak és izzadtak voltunk. Nem tudtunk már új káromkodást sem elővenni a tarsolyunkból, amit ne használtunk volna fel már százszor az út során. Úgy döntöttünk itt szusszanunk egyet, mielőtt nekivágunk a maradék, mint kiderült, 800 méternek Torres del Rioba. Időközben beért egy másik pár főből álló csapat is, akiknek végignézhettük ugyanazt az örömködését, majd rögtön azután, hogy rájöttek még nincs vége, vajúdását is. Ha ennél a hasonlatnál maradunk, akkor azt mondanám ez az út egy nagyon nehéz szülés volt, ami után még napokig nem fogunk tudni lábra állni, nem kaptunk érzéstelenítőt sem és fogalmunk sincs ki az apa.

Megérkezve a szállásra kértem egy percet a recepcióstól. Miután belenyomta a pecsétet az útlevelembe, elvezetett a fekhelyemhez. Elnyúlva az ágyon a már jól ismert átható lábszag csapta meg az orrom, ami lassan az otthon illata. Ha ezt az aromát befogadja az agyam, onnantól tudja, ma már nem megyünk tovább és üzen a testrészeimnek, hogy vége a mai műszaknak. Ezután első körben mindig lecsutakolom a habtestemet és megkeresem a helyi csapszéket.

Akárhogy kerestem, nem találtam a fürdőt. Felmentem a negyedik emeletre, majd vissza a földszintre, de sehol semmi. Bementem a szertárba, a WC-be, majd benyitottam egy ajtón, ami szerencsétlenségemre az étterembe vezetett. Ott álltam papucsban, törölközőbe csavarba, szorongatva a szappanomat, miközben minden szempár rám szegeződött. Abban a csendben hallottam a saját szívverésemet. A mellettem lévő asztalnál két nő nevetve mondta el merre kell menni, ha a zuhanyzót keresem, ha így szeretnék enni, akkor foglaljak helyet. 

Miután lemostam magamról az út porát, elindultam keresni egy helyet, ahol enni és inni is lehet. Hosszú évek tapasztalataiból tanulva tudom, hogy a buszmegálló és a templon közelében mindig van egy kocsma, ezért bármerre járok is, ezt az egyet azonnal megtalálom. Belépve a helyre ledobtam magam, szusszantam és kértem a specialitást. Két hamburgerrel és egy korsó sörrel később már töltöm is fel nektek a mai napot...

Rólam
Ausländer

 

Amióta 2015-ben felszálltam egy folyami hajóra dolgozni és világot látni, valami izgalmasabbat átélni, azóta keresem az újabb kalandokat, utazásokat és kihívásokat.

Az oldal elsősorban a Camino miatt jött létre, segítségnyújtás céljából azoknak, akik szintén készülnek az útra. Másodsorban azoknak, akik úgy döntöttek nekivágnak a külföldi munkavállalásnak és hajóra szállnak, Ausztriába mennek, esetleg Málta a célpontjuk.

 

© 2023 by Horváth Virág

Legyél az elsők között, akik értesülnek az új bejegyzésekről
  • White Facebook Icon