Tervezés

Körbe néztem a hatalmas 8 nm-es szobámban és elgondolkodtam, hogy mihez ragaszkodom én annyira, a kutyámon kívül, hogy itthon maradjak? Az üres hűtő csábít vagy a hitelkártyám felszólító levele? Hát mi a fenét keresek én itt?
Ezzel a mozdulattal már néztem is milyen lehetőségeim vannak. Se pénzem, se nyelvtudásom, csak elhatározásom volt.
Volt egy utasom a sofőr szolgálatnál, akinek a fia ott dolgozik. Megnéztem a feltételeket: angol középfok, német középfok, 600 000 Ft indulótőke szükséges, mivel Miamiben szállsz fel a hajóra, aztán a vízum, az oltások, ha kellenek, a közvetítői díj, tehát jól kell állnod anyagilag, ahhoz, hogy pénzt keress. Pénz pénzt vonz.
Ezek után találtam rá a folyami hajózásra, aminek az az egyik legnagyobb előnye, hogy fel tudsz szállni Budapesten, de ha azt az utasítást kapod, hogy Linz-nél lesz a hajó, akkor sem kell pánikolni, hiszen a vonatjegy 10 000 Ft-ba kerül. Mindenképpen kevesebb a kezdeti költség, tehát elérhetőbb lehetőséget biztosít, azok számára, akik pénzhiány miatt szeretnének kint dolgozni. Szóval az emberek 99 % -nak. 

Kerestem egy közvetítőcéget, természetesen olyat, amit le lehet ellenőrizni, nem változtatta se a telefonos elérhetőségét se a címét az elmúlt egy évben háromszor és a fórumok is jókat írnak róla. Érdemes inkább némi pénzt kiadni a cégeknek, de akkor tudod, hogy valóban hotelbe mész dolgozni és valóban azt a munkát fogod végezni, amit szeretnél. Itt helyesbítek, egyáltalán nem azt csinálnod majd, amit szeretnél, de amire számítasz az nagyjából stimmelni fog.
Elővigyázatosnak kell lenni, ha nem akar az ember Thaiföldön vagy Dubaiban kikötni valami arab sejk péntek esti desszertjeként. Talán még Péntek lenne a nevem is.


Teendők, papírok
Feltételek,árak, papírok
Ha a szobalány pozíciót pályázod meg, akkor alapfokú angol vagy német kell, de mint később kiderült elég ha meg tudsz szólalni. Közvetítői díj 50 000 Ft, szobalány "edzés" 20 000 Ft. Illetve, ha nem tudsz Budapesten felszállni, akkor lehet kb. 20 000 Ft-os jegyárral számolni, így nem ér csalódás. Nekem személy szerint 100 000 Ft-ba került az egész, mert útlevelet is kellett csináltatnom. Ezen felül be kellett fizetnem 500 eurót, amit visszakaptam az út végén. Ha leszállsz a hajóról még a szezon vége előtt, akkor érzékeny búcsút vehetsz ettől az összegtől, ugyanis éppen azért szedik be, hogy elvegyék a kedved a dezertálástól.
"Nagyon sokan leszállnak a hajóról emiatt munkád nagyon hamar lesz, legalábbis az alacsony pozíciókban biztosan, gondolok itt a mosogatóra, szobalányra, felszolgálóra."
Ha megvan a közvetítő cég, akkor számolj azzal, hogy három héten belül hajóra kerülsz, mivel elképesztően nagy a fluktuáció. 
Éppen ezért, ha van itthon munkahelyed, akkor azt javaslom a felmondási időd alatt kezd el intézni a dolgokat, ne előtte, mert ha menned kell, akkor nyilván az idő lejárta előtt nem fogsz eljönni, bár gondolom volt erre is példa, illetve megteheted, hogy visszautasítod az első lehetőséget és nem szállsz fel az adott hajóra, de akkor lehet megint várnod kell egy-két hetet, amit mindenki döntsön el maga, hogy mennyire lesz fájdalmas anyagilag otthon ülve várni, fizetés nélkül, hogy jöjjön a hívás.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Útlevél, mit vigyél, OEP

Ha a munkahelyeddel minden rendben, elintézted a dolgokat, esetleg nem is volt munkahelyed, akkor az útlevél a következő a sorban. Átlag két hét mire megérkezik, természetesen felárért cserébe meg lehet sürgetni, de ha időben elkezded a folyamatot, akkor erre nem lesz szükség.
Ha már van útleveled, akkor nézd meg az érvényességi idejét, mert kínos lesz a Fekete-tengernél rájönni, hogy visszafele egy határátkelésnél bajok lesznek, de egyébként ezt általában a közvetítő ellenőrzi.
Legyen időd elintézni az Európai Biztosítási Kártyát is az OEP-nél, mert sokkal szívesebben fogadták el a kórházban a kollégáimtól, akik megsérültek, mint a hajós svájci cégtől kapott biztosítási kártyát. Biztosítja a díjmentes ellátást és semmibe sem kerül a kiállítása.
A dajkád, aki egyengeti a kis utadat a hajóig el fogja mondani milyen ruhákat, cipőt, személyes dolgokat érdemes felvinni a hajóra. Ha újra felszállnék, nekem tele lenne whiskyvel, rummal és cigivel. Az is vigyen cigit, aki nem dohányzik, mert a hajón rá fogsz szokni legalább alkalmi szinten, illetve szívességért cserébe tudsz adni másoknak.
Zoknit rengeteget vegyél, illetve nagyon kényelmes cipő legyen rajtad, mert 14-16 óra fizikai munka után sajogni fog a lábad és nincs szabadnapod. Heti hét napot fogsz dolgozni.
Miután megvan a munkahely, az útlevél, az OEP, a közvetítőnél bejelentkeztél, megvolt az interjú és megvetted a ruhákat is, akkor már csak a munkakörödben használatos idegen szavakat gyakorolva várnod kell, hogy hívjanak. 

 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 

Angol interjú
A közvetítőnél nekem volt egy két alkalmas szobalány tanfolyamom, "edzésem", egy helyi angol nyelvű interjúm, valamint egy telefonos. Ha ezek megvannak, akkor kerülsz fel egy hajóra.
Na ez volt az a rész, ahol rettegtem, hiszen, ha nem ütöm meg a szintet, akkor mehetek én is hátizsákkal a francba, hiszen már felmondtam. Köszönhetően magamnak és az oktatási rendszernek, 8 év alatt az iskolákban megtanultam németül egy "el tudom mondani, hogy éhes vagyok" szinten. (Ja, nein, ich möchte, ich mache, ich esse, ich trinke, ich habe keine Geld, der, die, das, er, sie, es) és mindezt az utolsó német órám és a külföldre indulásom közötti időben leredukáltam a nullához közeli szintre. (Ja, nein)
Cserébe az angol azért ment annyira, hogy két tevéért nem tudtak eladni hála az online Pókernek és a világháborús játékoknak, így aztán adtam magamnak egy hónapot, hogy az idegen nyelvű két körös állásinterjúra felkészítsem magam. Szerencsémre a barátaim mind jól tudtak angolul, így velük lehetett kommunikálni. Interneten rengeteg angol interjú kérdéses teszteket lehet találni, egy hónap alatt egy szobalány szintre fel lehet hozni magunkat.
A helyi interjú egy kérdésből állt, vicc volt az egész, miszerint, "Sorolj fel olyan dolgokat, amelyek egy fürdőszobában megtalálhatók!". Négy dolgot mondtam. Mosdókagyló, kád, fogkefe, tükör. Ez meg is van, mehet a telefonos. Ott helyben hívtak fel a cég telefonján. Itt már igazi kérdések vannak. Mesélj magadról, miért akarsz hajón dolgozni, mi a szakmád...stb.
Ugyanúgy, ahogy egy magyar állásinterjún sem mondod azt, hogy azért jöttem el az előző helyemről, mert szemét volt a főnök, esetleg, mert keveset kerestem, hétvégén is dolgozni kellett, ugyanúgy itt sem, tehát ha felteszik a kérdést, hogy "Why do you want to work on the ship?, akkor azt kell mondani, hogy "Because I would like to see the world. Ezek mind fent vannak az interneten, annyira nem lehetetlen átmenni ezen, ha nekem sikerült annyi angol nyelvtudással, akkor mindenkinek.
 

Rólam
Ausländer

 

Amióta 2015-ben felszálltam egy folyami hajóra dolgozni és világot látni, valami izgalmasabbat átélni, azóta keresem az újabb kalandokat, utazásokat és kihívásokat.

Az oldal elsősorban a Camino miatt jött létre, segítségnyújtás céljából azoknak, akik szintén készülnek az útra. Másodsorban azoknak, akik úgy döntöttek nekivágnak a külföldi munkavállalásnak és hajóra szállnak, Ausztriába mennek, esetleg Málta a célpontjuk.

 

© 2023 by Horváth Virág

Legyél az elsők között, akik értesülnek az új bejegyzésekről
  • White Facebook Icon